Amatőr politika kritika - nem pártatlanul!

Kataton Panda

Kataton Panda

A jobboldali választók erkölcsi alacsonyabbrendűsége?

2015. november 29. - katatonpanda

Erkölcsileg felmenteni a korrupt jobboldali politikusokat, arra hivatkozva, hogy a baloldalon is vannak korrupt politikusok, az idiotizmussal egyenlő. Ugyanis arra, hogy a Fidesz-KDNP ellopja a közpénzt, a mi pénzünket, röhögve azt mondani, hogy nem baj, hiszen az MSZP-SZDSZ is ellopta, azt jelenti, hogy nem látják a lényeget: a politikusok nem egymástól lopnak, hanem tőlünk, Öntől, kedves olvasó!

Ha végignézzük az elmúlt évtizedek magyar történéseit, egyértelmű, hogy a vezetőkre, politikusokra, politikusok rokonaira, barátaira másképpen vonatkoznak a törvények, mint ránk, átlag választópolgárokra.

Gondoljunk csak a miniszterelnökre, aki stadiont építtet, meg kisvasutat a falujába; a vejére, vagy gyermekkori barátjára, akiknek cégei milliárdokat nyernek közbeszerzésen; lányára, aki havi másfélmillióért tanul külföldön; feleségére, aki százmilliókért vásárol termőföldet; apjára, aki bányákat tulajdonol.

Jusson eszünkbe a külügyminiszter, aki közel kétszázmilliós villát vesz; a frakcióvezető/kabinetfőnök, akinek újabb és folyamatosan növekvő ingatlanjai kerülnek elő, miközben polgármesterként, állítólag milliárdos károkat okozott a kerületének azzal, hogy barátainak, üzletfeleinek jelentősen áron alul játszott át önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokat.

Emlékezzünk a képviselőre, aki közpénzen aszfaltoztatja le a házához vezető utat; az államtitkárra, aki közpénzen aszfaltoztatja le a panziójához vezető utat; a miniszterre, aki közpénzen, éjszakánként háromszázezerért alszik a külföldi szállodákban; a frakcióvezetőre, akinek felesége százmilliós lakást birtokol.

Ne feledjük a furcsa közbeszerzéseket, amiket az EU is vizsgál, a haverok kedvéért meghozott törvényeket (trafik törvény, szerencsejáték (kaszinó) törvény, termőföld privatizáció, vasárnapi bolt zár, stb.)

Orbán Viktor minapi mondását („Ahol hús van, ott legyek is vannak.”) parafrazálva: ahol ellopható pénz van, ott politikusok is vannak. Ezt pedig én teszem hozzá: ahol pedig nincsenek ellopható pénzek, ott törvénnyel tesznek pénzeket ellophatóvá.

Nem véletlen, hogy a hírek ezekkel az ügyekkel vannak tele, az EU és az USA rendszerszintű, ismétlem RENDSZERSZINTŰ, értsd állami-, kormányzati-, és közigazgatási szintű korrupcióról beszél, és mivel a FÜGGETLEN(?) magyar hatóságok rendkívül elnézőek politikus gazdáik ügyeit illetően, saját nyomozásba kezd.

Az utóbbi 5 évben a szemérmetlen lopást egy magát konzervatív, polgári, nemzeti, keresztény kormány fejlesztette „tökélyre”, akik elvben olyan értékeket képviselnek, mint:

- felelősségtudat a közösségért,

- család fontossága,

- nemzet fontossága,

- szabálykövetés, jog-, és törvénytisztelet,

- demokrácia iránti elkötelezettség,

- kultúra-, oktatás- és művelődés iránti elkötelezettség,

- önálló vállalkozások támogatása,

- szabadságba vetett hit,

- emberi méltóság fontosságába vetett hit,

- tisztességbe, magasabb (abszolút) erkölcsi normák fontosságába vetett hit. 

Pontosan látjuk, hogy a demagóg, korrupt, arrogáns, cinikus politikai elit, miközben ezekről az értékekről beszél, mindebből mit valósít meg? Mindenki megadhatja a maga válaszát!

A jobboldali választópolgárok, vajon mit képviselnek nap, mint nap ezekből az értékekből, amikre elvben szavaztak, amiket elvben magukénak vallanak?

Ilyenkor mindig jönnek a kommentek, hogy „az MSZP-SZDSZ is lopott!”, „a Gyurcsány is tolvaj!”, „az egészet a baloldal kezdte!”, stb. Bizonyára igaz. Ám menti-e ez a most regnálókat?

Az óvodában ez így működik: „Óvó néni, én azért húztam meg a Pisti haját, mert ő meghúzta az enyémet!” Ismétlem, az ÓVODÁBAN így működik. De hogy működik a korrupció a valóságban, használva az óvodai modellt: „Óvó néni, én azért húztam meg a Pisti haját, mert a Csabi is meghúzta!” Érezhető a különbség, és az érvelés ostobasága?

Amikor a jobboldali választópolgárok azzal védik a jobboldali korrupciót, hogy a baloldal is korrupt, valójában elképesztő marhaságot beszélnek. Miért?

Mert a jobb-, és baloldali politikusok nem egymás haját húzkodják, hanem a miénket. Az enyémet, az Önét, kedves olvasó! Azt mondani, hogy nem baj, ha a Fidesz-KDNP ellopja a közpénz, mert az MSZP-SZDSZ is ellopta, végtelen korlátoltságra vall.

Nem baj, hogy a jobboldali szomszéd ellopta a lábtörlőmet, mert a baloldali meg a muskátlimat lopta el! Ugye, mekkora idiotizmus így érvelni?

A korrupt politikusok ugyanis nem egymás pénzét lopják el. Ismétlem: A KORRUPT POLITIKUSOK NEM EGYMÁS PÉNZÉT LOPJÁK EL. Hanem a közpénzét, azt a pénzt, amiből utak épülhetnének, iskolák, kórházak, amiből javíthatnák a szociális ellátást, vagy csökkenthetnék az adókat, stb.

„Na de mit lehet tenni?”- jön a kérdés, hiszen „Csak a Fidesz…”. Tolvajokra akkor sem szavazunk, ha nincs más, ha közülünk valók! Itt kezdődik a jobboldali választók felelőssége.

2010-ben a ballib választók megmutatták, hogyan kell ezt csinálni. Az MSZP-SZDSZ koalíciót a saját választóik küldték padlóra, mikor kinyilvánították, „TOLVAJOKRA NEM SZAVAZUNK, AKKOR SEM, HA KÖZÜLÜNK VALÓK! Ez az erkölcsös hozzáállás! Vagy megtisztultok, kivetitek a demagóg tolvajokat magatok közül, vagy nem kelletek.” A ballib választóknak sikerült erkölcsileg, az elvben őket képviselő politikusok, pártok fölé emelkedni és megmutatni, hogy különbek náluk, hogy nem a cinkosaik.

A ballib pártok, úgy tűnik, belepusztulnak ebbe a pofonba. Öt éve támolyognak, tántorognak, de nem képesek a megtisztulásra, megújulásra. Nem kár értük!

Vajon képesek-e erre a jobboldali szavazók is? Képesek-e szembenézni a tényekkel és felpofozni a saját soraikban megbúvó korrupt gazembereket? Képesek-e nem rájuk szavazni? Képesek-e kimondani, és megmutatni, jobbak vagyunk nálatok, nem vagyunk a cinkosaitok! Vagy az erkölcsi abszolútumot hirdető tábor ismét saját értékei elé helyezi a pártosságot és biztatja a demagóg, korrupt politikusait, hogy bátran, teljes gázzal vezessék az országot a szakadékba? Képes lesz-e a jobboldali szavazók tábora felnőni a ballib tábor erkölcseihez? Hiszen, amíg a választók nem fejezik ki ellenérzésüket, elfordulásukat minden politikai oldalon és párt számára, a korrupt politikusokkal szemben, addig e kérdésben nem lesz változás hazánkban.

A bejegyzés trackback címe:

https://katatonpanda.blog.hu/api/trackback/id/tr408124928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sir Galahad 2015.11.30. 17:34:24

Szó sincsen fölmentésről. Arról van szó, hogy nincs alternatíva. Mert ha lop ez is, meg az is, akkor mi az indok arra, hogy az éppen most lopókat leváltsuk a másik társaságra?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.30. 17:35:32

"Amikor a jobboldali választópolgárok azzal védik a jobboldali korrupciót, hogy a baloldal is korrupt, valójában elképesztő marhaságot beszélnek."

Abszolút igazad van.

Ámde ettől még milyen jogon képzelik magukat a balosok és libbantak arra az erkölcsi magaslatra, ami minden megszólalásukból süt? Elárulom: az általad is említett elképesztő marhaság jogán.

Pelso.. 2015.11.30. 17:49:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne: folytatom: a jelenlegi hatalom milyen jogon képzeli magát ész és erkölcs osztó morális magaslatra..?

sas70 2015.11.30. 17:50:34

Jobboldali, konzervatív a fidesz? Sose volt az! Egy populista, korrupt társaság.
Visszagondolva a konzervatív tiszti családból származó nagyapámra, ezek láttán percenként lenne hányingere.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.30. 18:03:10

@Pelso..:

Folytatom: a jelenlegi ekkenzék milyen jogon képzeli magát ész és erkölcs osztó morális magaslatra..?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.30. 18:09:39

@Pelso..:

A lopások és a korrupció tekintetében igen.

tralalala 2015.11.30. 18:13:41

Fú itt az n+1-edik "függetlencivil" blog, aki abban vél igazán újdonságot felfedezni, hogy most aztán kemény kritikával illeti a jobboldalt. Nagyon drukkolok, hogy végre megint megbukjon az orbánviktor, ma még csak kétszer bukott meg!

Addig meg gondolkodj azon, hogy ha a napfény is rákkeltő, meg a napfény hiánya is, akkor nem kibaszott mindegy-e, és nem kellene-e inkább egyéb szempontokat is figyelembe venni, mint a rákkeltőség.

Szóval lop mindkettő, csak nem mindegy, hogy közben 30%-ot nő az államadósság és elhúz mellettünk a térség, vagy csökken az adósság és kezdünk visszakapaszkodni.

inebhedj - szerintem 2015.11.30. 18:15:55

Khm.

Szigorúan a poszt fennkölt stílusánál maradva az idiotizmussal egyenlő, ha egy magát a lumpen prolinál műveltebbnek gondoló ember jobboldalizik egy olyan országban, ahol legalábbis az elmúlt 50 évben jobboldali párt / politikus még a Parlament közelébe sem került.

Ebből következően a letűnt fél évszázad kizárólag baloldali politikusainak korrupciójából a nem létező jobboldali politikusok korruptságára következtetni... megalkuvást nem ismerő, bátor és harcos alulműveltség, különösen a - vélhetőleg egy párhuzamos valóságban létező - jobboldali szavazótábortól elvárt erkölcsi szembenézés felvetésével megbolondítva.

De túl sok hozzászólás még nincs, szóval simán lehetne törölni a posztot, és elfelejteni, mintha mi sem történt volna.

Tudományos libsizmus 2015.11.30. 18:25:27

Nem hiszem, hogy a jelenlegi kormány korruptabb lenne, mint voltak a libsibolsik. Azonban tudnak kormányozni. A libsibolsik úgy loptak, hogy az országot is padlóra vitték közben. Képzelem, mekkora feka menekülttábor lennénk, ha most ők tettetnék a kormányzást. Belegondolni is horror.

chrisred 2015.11.30. 18:55:13

@Sir Galahad: A logikus válasz az lenne, hogy nem szavaz se erre, se arra. Nem praktikus, mert egy országgyűlési választás akkor is érvényes, ha csak a politikusok és a családtagjaik mennek el szavazni. De attól még logikus.

Tom66 2015.11.30. 19:09:05

A baloldal beszél erkölcsről? Az elmúlt közel hetven év fényében, finoman szólva is pofátlanság.

Moin Moin 2015.11.30. 19:55:51

@Pelso..: @Kovacs Nocraft Jozsefne:@chrisred: Na, mit tesz ilyen helyzetben egy felelős polgár (ha sem a bal-, sem a jobboldal pártjaiban nem érdemes megbíznia)?

Elárulom: csinál jobba(ka)t! Ez eszetekbe sem jut?:-)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.30. 20:19:21

@Moin Moin:

Te csináltál? Avagy megbízol valamelyik nagyobb pártban? :D

Pelso.. 2015.11.30. 20:24:32

@Moin Moin: Alap: szerintem nálunk nincsenek felelős polgárok, mert polgárság kialakulását mindenkori elit megakadályozta. Ahogy minden ilyen kezdeményezést a jövőben is ellehetetlenítenek, lejáratnak, felszalámiznak magukat bal vagy jobb oldalinak hazudó politikusok.

Moin Moin 2015.11.30. 20:28:14

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem csináltam: nálunk-nekünk itt a CDU. Vagy az SPD. Vagy a CSU. Vagy az FDP. Vagy az AfD. Vagy a Die Linke...
Az utolsó kettőt kivéve tulképp bármelyikre rá lehet bízni az országot.:-)

Moin Moin 2015.11.30. 20:30:12

@Pelso..: Te hagynád magad ellehetetleníteni/lejáratni/ leszalmázni?
Ha igen, megérdemled a bajodat!:-)

Ne feledd: az államhatalom [politika] csak azt teheti meg veled-veletek, amit hagysz-hagytok neki!

Pelso.. 2015.11.30. 20:35:55

@Moin Moin: Elenyésző a siker esélye a polgár részére, ha nem rendelkezik az ellenféléhez hasonló eszközökkel és gátlástalansággal.
Ennek ellenére Neked sok sikert.

Trejo 2015.11.30. 20:36:15

@Tudományos libsizmus: Emúúútnyóóóócéééév!!!!!

Netuddki. 2015.11.30. 20:39:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Ámde ettől még milyen jogon képzelik magukat a balosok és libbantak arra az erkölcsi magaslatra, ami minden megszólalásukból süt? Elárulom: az általad is említett elképesztő marhaság jogán."

Orbánköcsög, a jó qrva anyádat! Pont ti vagytok akik ballibnek bélyegzitek azt aki kimondja az igazságot, hogy tolvaj bűnözők vagytok. Van még pofád itt hőbörögni te tolvaj bűnöző!

Ja, a lényeg, nem vagyok se balos, se liberális. Kőkemény konzervatív vagyok. Még akkor is ha orbánköcsögök lelibsiznek...

Netuddki. 2015.11.30. 20:42:42

@Tudományos libsizmus: "Nem hiszem, hogy a jelenlegi kormány korruptabb lenne, mint voltak a libsibolsik."

Itt egy másik orbánköcsög. Majd a bíróságon add elő a "dehát teíntetes bíróúr a libsibolsik is lopták" magánszámodat. Nem fogja enyhítő tényezőként beszámítani...

♔bаtyu♔ 2015.11.30. 20:43:28

Ez jó. A korrupt baloldal szószólója azon problémázik, hogy a jobboldali szavazó nem szavaz balra, mert az is korrupt.

A jobboldali szavazó, amúgy nem csak azért nem szavaz balra, a szavazók nagyobbik része pedig még csak nem is jobboldali szavazó. Vegyétek már tudomásul, hogy az MSZP-SZDSZ kormányban nem csak a korrupció volt a probléma.

♔bаtyu♔ 2015.11.30. 20:44:28

@bértrollbosszantó_kovi1970: Ne görcsölj már gyurcsányköcsög. Te konzervatív. :DDDDDD Egy nagy büdös bolsi vagy a primitívebb leosztásból.

♔bаtyu♔ 2015.11.30. 20:45:49

@Trejo: Látod ennyire megmaradt a nép agyában az 8 év. Szerintem még 2022-ben is emlékezni fog erre mindenki.

♔bаtyu♔ 2015.11.30. 20:47:52

@Tom66: Ja, ezen az erkölcsi kiosztáson én is ledöbbentem. A 80-évek végi rablóprivatizáció és 2006.október 23- után ez elég gáz. Nme véletlenül szégyenlik egy csomóan, hogy valamikor oda tartoztak. Mások pedig nem véletlenül álcázzák magukat civilnek, a ballibsi ciki.

♔bаtyu♔ 2015.11.30. 20:49:11

Az oroszok kitiltották Sorosékat. Mi mikor???????

chrisred 2015.11.30. 20:50:37

@Moin Moin: Akinek elege van a pancsolt piákból, nyisson kocsmát?

Netuddki. 2015.11.30. 20:55:21

@♔bаtyu♔: Dikk mán! Egy közismerten sötét, tolvaj, komcsi fideszes orbánköcsög lebolsizott!

Tolvaj, hazug bűnözők véleménye nem számít. Csak szólok. Muhaha!

Moin Moin 2015.11.30. 21:00:53

@chrisred: Itt a tévedés: a politika ui. nem afféle szolgáltatás, mint a kocsma: a politika akkor is hat rád, éspedig alapvetően, ha a környékére sem mész. Akkor is megitatja veled a politika a saját rabvallató páleszét és kiveszi a zsebedből a saját lőréje árát, ha kőkemény antialkesz vagy.

Na, ezért kell foglalkozni a politikával és ezért kell jobb politikát csinálni, ha az, ami van és "itat téged naponta", szar. Szépen ír erről az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat:

"Ha azonban a visszaélések és bitorlások hosszú sora mindig ugyanazt a célt szem előtt tartva azt bizonyítja, hogy a népet teljes zsarnokságba kívánják hajtani, a nép joga és a nép kötelessége, hogy az ilyen Kormányzat igáját levesse, és jövő biztonsága érdekében új Védelmezőkről gondoskodjék."

...Ismétlem, nem csak jog, hanem kötelesség!:-)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.30. 21:05:17

@Moin Moin:

Ah so, Sie tetszeni leben in Dájcslant?

Így kicsit könnyebb, de nem azt kérdeztem, rá lehet-e bízni az országot (a CDU és az SPD manapság a Willkommenskultur kapcsán nem is enyhe kételyeket ébreszt bennem), hanem azt, bízol-e valamelyikben?

chrisred 2015.11.30. 21:06:46

@Moin Moin: Politikával foglalkozni vagy politikai szervezetet létrehozni messze nem ugyanaz.

Moin Moin 2015.11.30. 21:09:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Igen, a listán első négyként felsoroltakban. A Wilkommenskultur pedig egy médiajelenség volt inkább: arra az időszakra, amíg meg nem született a hosszabb távú stratégia a migráció kezelésére. (Ez utóbbi témát most nem nyitnám ki - teljesen off topic lenne -, de tény, hogy épp az SPD-s Sigmar Gabriel foglalt el legelőször a Merkelénél "kontrollpártibb"álláspontot - még a CSU-s Seehofer előtt.)

Oa scheenes Griaß aus Boarn, aus Minga!:-)

Moin Moin 2015.11.30. 21:11:38

@chrisred: De: vannak extrém helyzetek, amikor a kettő egybeesik!

Avagy: ugyan hogyan, hol, miféle közegben-közösségben foglalkozhatsz ma Magyarországon úgy a politikával, hogy annak valós, pozitív eredménye lehessen?:-)

chrisred 2015.11.30. 21:17:30

@Moin Moin: Most, Magyarországon, sehogy. Ahogy volt az a negyven év, amikor szintén sehogy. Ehhez viszont semmi köze a Függetlenségi Nyilatkozathoz.

♔bаtyu♔ 2015.11.30. 21:18:49

@Moin Moin: Annyi politikai szervezetet hozhatsz létre ahányat csak akarsz, ráadásul nem fogják a szemedet kilőni a leesett azonosítójú rendőrök, ha kimentek az utcára.

♔bаtyu♔ 2015.11.30. 21:25:48

Most olvasom, hogy a libsik aláírást gyűjtenek Mo. szavazati jogának megvonása ellen. Sok sikert:)))))

tralalala 2015.11.30. 21:34:11

@Moin Moin: "mit tesz ilyen helyzetben egy felelős polgár (ha sem a bal-, sem a jobboldal pártjaiban nem érdemes megbíznia)?
Elárulom: csinál jobba(ka)t! Ez eszetekbe sem jut?:-) "
+
"Nem csináltam: nálunk-nekünk itt a CDU"
.
Hát ez esetben beláthatjuk, hogy te se vagy felelős polgár, mert elhúzni, beleülni a készbe, a jóba, aztán onnan osztogatni a tanácsokat, hogy mit kéne csinálni, ez elég fosul hangzik.

Mellesleg nemtom mennyire vagy képben az itthoni dolgokkal, ha az index alapján tájékozódsz, akkor meggyőződésed lehet, hogy itt valami szoftdiktatúra van, de ha itt élsz, akkor meg látod, hogy ez marhaság. Igen, van lopás, nem, nem több mint régen, viszont az ország helyzete meg javul, szóval most már ne kísérletezgessünk egy darabig.

Moin Moin 2015.11.30. 21:39:00

@chrisred: Abban a negyven évben (1949 és 1989 között) Magyarország idegen nagyhatalmi megszállás alatt állt: egy olyan nagyhatalomé alatt, amelynek a magyar népéhez képest összehasonlíthatatlanul nagyobb erőforrásai voltak - így nem volt reális esély arra, hogy "jobb kormányzatot létesíts".

1989-'90 óta - és különösen 2004 óta - az országon nincs olyan külső nagyhatalmi presszió, amely ellehetetlenítené a nép demokratikus értékek mentén való önszerveződését. Sőt: ezt kifejezetten segítik az EU intézményei. Így a két korszak nem is hasonlítható össze egymással.

Magyarországot most egy szűkkörű "belső elnyomó" tartja a markában - egy nagyjából kétmilliós, etatista és kivételezést óhajtó, hibásan szocializált választói közösségre támaszkodva és e közösséget manipulálva. Ez a szűk elit megbuktatható és ennél a kétmilliós választói tömegnél nagyobb tömeg kialakítható: megfelelő szervezéssel és politikai termékkel. ...És itt lép életbe a Függetlenségi Nyilatkozat szellemisége és nagyon is gyakorlatias tanácsa!:-)

Moin Moin 2015.11.30. 21:59:08

@tralalala: 1.) 2000. december 1. óta hivatásszerűen foglalkozom (többek között) a magyar társadalommal, gazdasággal és politikával - mint az egyik eu-s biztonságpolitikai kockázati elemmel. Nálam így az országról, a társadalomról és az ottani politikáról kevesen tudnak többet.

2.) A "készbe-jóba" nem "beleültem": meghívtak ide - elég régen. Továbbá: személyesen ebből a közegből származom - mondhatni: csupán hazatértem, egy négygenerációs "kiruccanást" követően...:- ) Egyébként: itt sem volt mindig és minden "ész és jó": az itteni viszonyokat is emberek csinálták, előre tervezve, együttműködve, betartva a gazdaság alapvető törvényszerűségeit, továbbá a józan észre és nem valamiféle vad etatizmusra támaszkodva...

3.) Jelenleg Magyarországon nem "szoft-", hanem harddiktatúra van: hiszen a politikai hatalom és az uralmi elit teljesen "zárttá" tette mind a hatalomra kerülés, mind pedig a rendszeresen belüli egzisztencia esélyeit. (A demokráciát ui. a diktatúrától leginkább az különbözteti meg, hogy míg az előbbiben az érvényesülés alapvetően teljesítmény- és versenyalapú, addig az utóbbiban kontraszelektált. Ez pedig teljes mértékben áll a jelen magyar viszonyokra.)

4.) A "lopás" (helyesen: state capture, rendszerszintű korrupció) minden nemzetközi szervezet, tanulmány szerint jelentősen emelkedett 2010 óta és ez a trend azóta is rendületlenül tart. Elég itt csupán utalnom az egyre romló korrupciós index-rangsorbeli helyezésre...

5.)Az ország helyzete egyáltalán nem javult, sőt: lényegesen romlott: akár a valós eladósodottságra, akár a költségvetési pálya hosszabb távú fenntarthatóságára, akár az erőforrásokat biztosító beruházási környezetre gondolunk. De említhetjük az oktatási rendszer épp minap publikált jelentős minőségromlására (amely a jelentősen lecsökkentett finanszírozással is összefügg), vagy az egészségügyből kivont mintegy 100 milliárd forintnyi finanszírozásra, de a lakosság egyharmadát érintő elszegényedésre is. (A KSH épp ma megjelent éves jelentése tendenciózusan készült, lényeges pontokban nem követi az eu-s statisztikai metódust - így kérlek,. erre ne is próbálj hivatkozni! Ráadásul abban pl. a munkanélküliség-számítást is több jelnettős módszertani tényező torzította el.) De szintén romlott 2010 óta az egyes alrendszerek stabilitása, az igazságszolgáltatás objektivitása, a jogszabályok szakmaisága és kiszámíthatósága is. ...Nem is érdemes folytatni a felsorolást!

6.) "Kísérletezgetni" pedig épp az Orbán-rezsim szokott:
- Az unortodox gazdaságpolitikával (ami nem más, mint a korábban felhalmozott vagyonok és erőforrások állami elvonása és a valóban hatékonyságképes gazdasági szereplők megsarcolása, egészen az általuk üzemeltettet gazdasági infrastruktúrák túlterheléséig.
- Az illiberális politikai-társadalmi modellel, amely sehol a világon nem hozott sikert, jólétet és erőforrást-bővülést.

chrisred 2015.12.01. 06:13:12

@Moin Moin: De az a napnál is világosabb, hogy a hatalomra jutás legegyszerűbb módja a magyar politikában, ha azt a bizonyos hibásan szocializált szavazói tömeget a saját oldalukra csábítják, és nem vesződnek saját politikai arculat kiépítésével. A Fidesz is így dobta el a "hibás politikai terméknek" bizonyuló polgári, tudatos középosztálybeli értékekre építő elképzeléseit és nyomult rá a ballibek szétesése után új gazdát kereső masszára. Ennek a módszernek jelenleg nincs alternatívája a magyar közéletben.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.12.01. 12:43:42

A post szerzője alapvetően rosszul vizsgálja a kérdést.

Egy értelmes szavazó döntési mechanizmusa a következő:

1. Van-e nekem megfelelő párt? Ha igen a legjobbra szavazok
Válasz: Nincs.

2. Tudok-e ilyet létrehozni?
Válasz: Hiányzik a szakértelem. Hiányzik az ismertség. Kellene hozzá sok jó önéletrajz. És azoknak akik a kormányt le akarják váltani, de nem találtak megfelelő pártot meggyőzhetőnek kellene lennie. Aki, ha nem a mostani ellenzék szavát fújja valaki, akkor máris elkezdi "FideSSes"-ezni az nem ilyen.

3. Van-e olyan aki csak kicsit jobb mint a többiek?
Válasz: Van. A jelenlegi program jobb, mint a többi kínálat. Ők is lopnak, de ebből munkahely is lesz. Sok általuk képviselt érték jobb. Azaz kisebb vesztesség és pozitív előnyök...

4. Ha nem lenne, akkor ki az aki legalább 1 oldalon áll velem (azzal szenvedek kevesebbet)?
Válasz: Eddig a kérdésig el sem jutottunk... De ugye érted, hogy a Fidesz szavazó ezen a ponton mit válaszolna

5. Ha nincs ki az aki még kormányképes, tud kormányozni...
Válasz: Lásd előbb...

6. Ki az akinek a kormányzása legalább nem teremt számomra életveszélyes helyzetet.... (ha itt nincs opció, akkor jön a politikai menekült státusz)
süti beállítások módosítása